Egy kicsi lány, aki a világ bármely táján bátran beszél az észak-koreai pokolról, amelyből elszökött, bár időnként elsírja magát a kamerák kereszttüzében. Yeonmi és családja nagy árat fizetett a szabadulásért. Története már magyarul is olvasható.
Pak Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és egy jeges folyón átszöknek Kínába. Egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futottak. Két évig éltek rabságban, talán még annál is rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába, ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.
Yeonmi azóta is harcol a diktatúrában rekedt fiatalokért. Könyvében leírta az elzárt diktatúrák titkos életét, borzasztó útjukat, és azt is, mi tartotta bennük a lelket mindvégig. Idézetek következnek.
Yeonmi beszédet tart. Megemlékezik otthoni barátairól, többek között arról a kislányról, akinek az anyukáját nyugati film nézése miatt végezték ki nyilvánosan.
Észak-Koeában még a matematika is propagandaeszköz. Egy tipikus feladat így fest: „Ha megölsz egy büdös jenkit, a bajtársad pedig megöl másik kettőt, akkor az összesen hány büdös jenki halt meg?”
Szigorúan ellenőrzött utak
Megdöbbentett, hogy Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a szerelmükért akartak meghalni, nem pedig a rezsimért, ahogy mi. Az a gondolat, hogy az emberek megválaszthatják a saját sorsukat, lenyűgözött.
Elegáns statiszták a pályaudvaron – a külföldi turisták kedvéért, mert szinte senki sem utazik.
A szabad világban a gyerekek arról álmodnak, mik szeretnének lenni nagykorukban, és hogyan kamatoztatják majd a tehetségüket. Négy-öt éves koromban minden vágyam az volt, hogy annyi kenyeret vegyek, amennyit csak akarok, és hogy mind megegyem.
Kezdtem rájönni, hogy nincs annyi étel és sportcipő a világon, amennyi boldoggá tehetne engem. Az anyagi dolgok értéktelenek. Elvesztettem a családomat. Nem volt, aki szeressen, nem voltam szabad, nem voltam biztonságban. Éltem, de mindent elvesztettem, ami értékessé tette az életemet.
Egy másik megrázó menekülés történet.
Úgy szippantottam be a könyveket, ahogy más emberek belélegzik az oxigént. Nem csak a tudás vagy az élvezet kedvéért nolvastam, hanem azért, hogy éljek.
Koreában, ha valaki nyitott szemmel hal meg, úgy tartják, azért van, mert valamit elmulasztott véghezvinni ezen a földön.
Mindannyiunknak megvan a magunk pusztasága. Lehet, hogy nem ugyanolyan, mint az én pusztaságom, de mindannyiunknak át kell mennie rajta, hogy megtaláljuk az életcélunkat és szabaddá váljunk.
