Te miért osztasz naponta egy Vekerdyt?

Naponta átlag egy cikket dob fel a Facebook, ami Vekerdyt idéz vagy rá hivatkozik gyerekneveléssel kapcsolatban. Többször feltettem már magamban a kérdést: Magyarországon nincs más mérvadó pszichológus? Minden bizonnyal van, de ha az a cél, hogy egy cikkre tömegek kattintsanak, bizony, kell egy húzónév. Én körülbelül a cikkek 50 százalékát szoktam elolvasni, és többnyire ugyanazt találom bennük, már évek óta. Részben egyetértek, részben nem. Valamiért mégis elolvasom. Jól esik. Egy emberi hang. Jó olvasni, hogy valaki tényleg a mi életünkről beszél, és nem tankönyvekből mond fel egyenideológiát. 

Vekerdy új könyve kapcsán készült az interjú.

Pár napja az egyik aktuális Vekerdy cikk negatív irányba billentete a mérleget. Valószínű, nem fog kiderülni, hogy ez a szakember hibája, vagy esetleg szerkesztésbeli hanyagság, és egy rosszul összeollózott cikkről volt szó. Igazából nem az alapvető állításokkal volt probléma, inkább a tudományos érvelés nem volt megfelelően alátámasztott. (Például: a gyerekek azért rohangálnak sokat, mert az agyuk már majdnem akkora, mint egy felnőtté, a tüdejük viszont jóval kisebb, így intenzív mozgással tudják csak megfelelő mennyiségű oxigénhez juttatni az agyukat.) Ami a neveléssel kapcsolatos állításokat illeti, azzal úgy vagyok, mint Vekerdy az anyákkal: többnyire ösztönből jó az álláspontja. 

Játék. Vekerdy szerint szabadon kell játszani, nem “fejlesztve” mindenáron.

A varázsszó: érzelmi biztonság.

Ismét pár nap múlva azonban az aktuális Vekerdy-cikk kicsit máshogy festett, mint általában: “Vekerdy Tamást csúnyán megrágcsálta az idő vasfoga” – írta a bemondogatós bunkóoldal női részlege. Fú, mondom, szegény Tamás bácsi most csúnyán megkapta magát az agy-tüdő összefüggésekért. De tévedtem. A cikkírónak nem a tudományos megalapozottsággal volt problémája. Mindössze azzal, hogy Vekerdy régóta hangoztatott véleménye nem felel meg annak, amit MOSTANÁBAN SZOKÁS gondolni és írni.

Úgymint:

1. Anyáknak és apáknak egyenlőképp kell kivenniük a részüket a gyereknevelésből. Vekerdy bűne az, hogy segítségként nagymamát, bébiszittert javasol, és nem vési kőbe, hogy az apának KÖTELESSÉGE 50 százalékban helytállnia a gyereknevelés frontján. Hogy mi a bajom ezzel? Az, hogy ez a szlogen semmi másra nem jó, minthogy dühös anyák párjuk fejéhez vagdossák, amitől az egy cseppet sem akar majd jobban belefolyni a nevelésbe, inkább menekül. A másik bajom, hogy hiába hangzik szépen, nem felel meg a valóságnak. Nyilván egyes párokra igaz, másokra pedig nem. Én többségében olyan szülőket ismerek, ahol az anya és az apa egyáltalán nem felcserélhető egymással, és az apa személyisége, munkája folytán nem tudná ezt a szerepet olyan eredményesen betölteni, mint az anya. És azért engedtessék meg: csak könnyebben és egyszerűbben ráhangolódik a kisbabára az a személy, aki előtte 9 hónapig a hasában hordozta, majd megszülte.

Korlátoznál az önmegvalósításban?!

2. Az anya nyugodtan menjen dolgozni, minél előbb, ott a bölcsi, ovi. Attól, hogy valakinek dolgoznia kell mennie kisgyerek melől, vagy egyszerűen NINCS KEDVE otthon maradni 3 évig, attól még ne legyen kötelező a gyerekpszichológusnak tapsikolni ehhez: “Ó de jó, kortárs közösségbe kerül a kisgyerek!” Ahhoz, hogy belássuk, hogy az anyuka mellett általában jobb helye van, elég jártunkban-keltünkben benézni egy óvoda kerítésén, ahol láthatjuk, hogy két óvónéni beszélget az épület ajtajában, a gyerekek pedig egymást gyepálják. 

3. Fejlesztés, fejlesztés, korai fejlesztés!!! A cikkíró vehemensen támad Vekerdy Tamásra, amiért a kisgyerekek erőszakos fejlesztését hülyeségnek tartja. Gondtalanul átlép azon a tényen, hogy Vekerdy itt nem beteg, valamilyen szempontból visszamaradott gyerekekről írt, hanem a helikopter szülők által angolbölcsibe, bébikaratéra hordott, agyonstresszelt kicsikre gondolt. Elég egyszerű belátni, hogy nincs olyan gyerekpszichológus, aki ne támogatná a visszamaradott gyerekek fejlesztését.

Egy percig se halogassuk a fejlesztést, hogy gyermekünk biztosan a felső tízezerbe kerüljön!

Nagyjából ezt a három hatalmas problémát említi a cikkíró, amiért Vekerdyt elrágcsálta az idő vasfoga. Említés szintjén feltűnik még, hogy hogy is gondolhatja komolyan, hogy iskoláskorig ne nézzen tévét a gyerek?! Miért ne gondolhatná? Attól, hogy az átlagember 4 órát hever a tévé előtt, attól az még ugyanolyan káros maradt a gyerekekre nézve. Nálunk például a 3 éves fél a videóktól, a meseolvasást viszont éjjel-nappal elhallgatná.

A stílusról csak annyit, hogy az idős pszichológust egyszerűen leákosozza, ami már tényleg a prosztóság netovábbja. 

Mi, egyszerű, ideológiailag képzetlen átlagemberek inkább továbbra is osztogatjuk a napi Vekerdy cikkeket. Mert többszázadszor is jól esik elolvasni, hogy anyaként elfáradhatok, hogy a szülő-gyerek kapcsolat fontosabb, mint a házi, meg az iskolában teperés, hogy a boldog gyerekkor fontosabb, mint a korai nyelvtanulás. Mert hiába hibázik, néha egy-egy mondatával úgy telibe talál valós problémákat, ahogy az úgymond “új generáció pszichológusai” lehet, hogy akkor se fognak, ha őket is már 70 évessé rágcsálja az idő vasfoga.