Harcoljunk, szeressük az életet, éljünk okosan. Szeressük magunkat, egymást. Bocsássunk meg. Beszéljünk őszintén. Egészen könnyű rájönni a helyes élet titkaira, gyakran eléghozzá egy rövid diagnózis: rák. Ez történt Szentesi Évával is, a ragyogó fiatal újságírónővel, akinek az életét mindenki csak irigyelhette. Amíg egy ponton ki nem bukott a valóság. Éva mindezt megírta: a betegség, a szenvedés, a változás, a gyógyulás történetét.
Éva nem az első, akiben a rák felismerése katartikus folyamatokat indított el. Ahogy arról már számtalan fórumon beszélt, rögtön átértékelte addigi életét, és hozzálátott az elrontott kapcsolatok helyreállításához. Meggyőződése szerint ez ugyanolyan mértékben hozzájárult a gyógyulásához, mint a külső tüneteket eltüntető orvosi kezelések: a kemoterápia, a sugárterápia és a műtét. Éva nem volt hajlandó elhagyni magát: a piros rúzs, az őszinteség és a humor akkor is hűséges társa maradt, amikor a haját parókával kellett helyettesítenie. Talán pont ennek köszönheti, hogy most újra tünetmentesen él. És hogy olyan bevéllalós, merész könyvet írt erről a nagy utazásról, amit mindekinek érdemes elolvasnia, nem csak a közvetlenül érintetteknek.
Tavaly hasonló erővel robbant be egy másik ráktörténet, Mészáros Mihályé, aki kezdetben blogján örökítette meg a vastagbélrák diagnosztizálása után teljesen felfordult életét, gyógyulása küzdelmeit, majd papír formában is megjelent a mű, aminek bevételeit a Mihályt kezelő kórház felújítására fordították. Ma ő is tünetmentes, rendszeresen beszámol a kontrollvizsgálatok eredményeiről blogján.
Az ötvenes években, valahol egy közép-ázsiai kórházban egy volt gulág fogoly az iménti írókhoz hasonlóan lelombozó diagnózist kapott. Az illető neve: Alekszandr Szolzsenyicin. A Rákosztály című könyvében megörökítette életének ezeket a küzdelmes éveit, amikor is élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, hogy pár év múlva beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről a nagyvilág előtt. És akkor még nem is tudta, hogy még az irodalmi Nobel-díj is őrá várt.
Szóval van élet a rák után is. Érdemes bátornak lenni, és harcolni. Szerencsére egyre több könyv, blog, beszámoló segít abban, hogy a betegség ne legyen tabu többé, és az érintettek tanulhassanak egymás történeteiből, tapasztalataiból.
A cikk illusztrációi a The SCAR Project keretein belül készültek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: