Az utóbbi években kifejezetten elharapózott „túlélő irodalom”: azaz azok a könyvek, amelyek segítségével az elpuhult városi polgárság elvileg olyan technikákat sajátíthat el, amelyek képessé teszik, hogy boldoguljon (táplálkozzon, meneküljön, szabaduljon, gyilkoljon) szélsőséges körülmények között: lakatlan területen, vadonban, embertelen környezetben. És minden médián szocializálódott férfi tudja, hogy ettől, és csakis ettől lehet igazi férfi.
Mindez nem volt különösen izgalmas addig, ameddig a művészien kiizmózott Bear Grylls írta számítógépes játékok világát idéző végtelen sorozatait alaszkai, indonéziai, eldoradoi emberpróbáló kalandokról. Grylls egyébként azzal írta be magát a történelembe, hogy 23 évesen a legfiatalabb brit hegymászóként jutott fel a Mount Everest csúcsára, majd jet skivel megkerülte az Egyesült Királyságot, és elsőként szelte át egyedül a fagyos észak-atlanti-óceánt egy nyitott, felfújható csónakban. (Bevallom, egyiknek sem látom kifejezetten sok értelmét.) Persze mindez mit sem ért volna, ha nem evett volna kellő számú kamera előtt nyers, véres húscsomókat, kukacokat és miegymást. Saját vizelettel, mi mással. Azóta mindenesetre ontja magából a könyveket, amelyek nyilvánvalóan rengeteg embernek segítettek már életben maradni… (???)
Bear Grylls. Az állatvédők még nem figyeltek fel szokatlan lakomáira…?
De értsd meg, Bear, nem múlik rajta az életünk! Ahogy neked se…
Most azonban új korszakba lépett a túlélő irodalom: a Navy SEAL egyik leszerelt kommandósa olyan könyvet dobott a piacra, amelyben nem másra tanítja meg az egyszerű halandókat, mint: – kocsit feltörni, – halálos ütést puszta kézzel bevinni – hullát szakszerűen elégetni és nyomtalanul eltüntetni – régi öngyűjtókból komoly károkozásra képes robbanószerkezetet készíteni. A sort még folytathatnánk.
A könyv szerzője. Komolyabb nyugdíjkiegészítésre vágyott, mint a szekuritizás.
Kérdés, hogy melyik sorolható ezek közül a fülszévegben hangsúlyozott „önvédelem” kategóriába? A nagy „hazafi” széles mosollyal oszt meg ország-világgal olyan valóban exkluzív információkat, amelyeket az USA egyik elitegységének a kötelékein belül sajátított el, és amelyek kiválóan alkalmasak pitiáner bűnözők továbbképzésére és a rendőrség félrevezetésére. És a könyv a világbrandet jelentő Bear Grylls ajánlásával kapható számos országban – köztük nálunk is. És persze viszik, mint a cukrot. Sokan szórakozásból. Néhányan viszont nem.
Egyre nagyobb az igény a katonai műhelytitkokra. De miért?
Én pedig azt gondolom, ha Julien Assange-nak és Edward Snowdennek bíróság előtt a helye, a könyv szerzőjének annál inkább. Illetve hogy kíváncsi lennék a pszichológiai tesztre, amit az USA eltikommandókba jelentkezőkkel töltetnek ki, és hogy arra még senki nem gondolt-e, hogy a kommandósokat nem kellene-e szerződésben kötelezni a szakmai titkok megőrzésére.
És azóta is várom, hogy valaki elmagyarázza, mi szüksége van erre a tudásra a pesti villamoson utazó mlm ügynöknek, az unatkozó gimnazistának, az olvasni alig tudó konditeremfüggőknek… Akik tanulhatnának idegen nyelveket, tanulhatnának főzni, megtanulhatnának normális családi életet élni, ehelyett hullát égetni tanulnak.
Csak gratulálni tudok hozzá. Valamiért a Beszélnünk kell Kevinről jut eszembe erről a sztoriról.
Például egy családanya a könyves blogján írja, hogy mennyire szórakoztató volt, és hogy tényleg kedvet is kapott ragasztószalaggal lekötözni a kamaszait, csak pont nem volt otthon…
Én szívesen töltetnék pszichológiai tesztet azokkal is, akik megveszik. Tartok tőle, lesz, aki ki is fogja próbálni az egyes módszereket…