30 éve történt a csernobili atomkatasztrófa. Maga Csernobil valójában csak a hatalmas atomerőműnek adott helyet, a felrobbant atomerőmű dolgozói és családjaik a közeli Pripjaty városkában éltek. Az akkori viszonyokhoz képest nagyon is modern, gazdag, mutatós és kényelmes települést direkt az ő kedvükért hozták létre, hogy a szovjet atom szorgos munkásai semmiben ne lássanak hiányt.
Pripjaty 1970-ben, amikor még nem is álmodtunk Csernobilról.
Azután 30 éve egy borzasztó napon végzetes hiba történt. Miután felismerték a tragédia mértékét, egy Ukrajnából Fehéroroszországba is átnyúló, nagy kiterjedésű “zónából” kitelepítették a lakosokat. A több mint tucatnyi települést tartalmazó veszélyes területet először a természet vette újra birtokába, majd a sugárzás veszély csökkenésével a turisták. És velük jelent meg napjaink egyik legabszurdabb műfaja: a Csernobil szelfi. Az igazi vademberek sportja.
Pripjatyi háztető, impozáns kilátással
Piknik az atom sújtott területen
2014 szilvesztere: elszánt orosz hülyegyerekek Pripjatyban ünnepelnek. A fiúk “stalkerekre” vadásztak, de egyet sem találtak.
A Tarkovszkij kultfilmet ihlető regény halálos zónákban kóborló szerencsevadászokról, “stalkerekről” szól.
A parti utóhatása
A legtöbb csernobili albumon feltűnik az elhagyatott pripjatyi vidámpark sárga óriáskereke
Naná, ezt sem lehet kihagyni!
Terpeszkedés a háztetőn.
Az igazi szellemvárosban évről-évre egyre több fiatal jelenik meg, akik nem érzik elég belevalónak magukat, ha nem fényképezkednek a kihalt pripjatyi utcákon és házakban.
A katasztrófa legközvetlenebb túlélőivel egyébként Szvetlana Alekszijevics, az idei irodalmi Nobel-díj fehérorosz nyertese készített interjúkat, amelyek sokkal megrendítőbbek az idegesítő fotóknál. A Csernobili ima címmel megjelent kötetből a Jelenkor közölt részletet.
