Nők a terror ellen

Oriana Fallaci. A világhíres újságíróikon úgy halt meg rákban, hogy közben már rég kimondták rá a fatvát, és vallásgyalázásért perelték. Ayan Hirsi Ali. A Szomáliából elmenekült írónő és politológus titkos helyen él rendőri védelem alatt, mert vállalja, hogy hitetlen és ateista. Szerintem ők a legbátrabb nők a 21. században. És a többiek, akik kiállnak a terror ellen.

Nem szeretettel, pozitív energiák rezegtetésével, sem nem meditációval küzdenek a legbátrabb nők a gyilkos terrorizmus ellen. Hanem úgy, hogy kinyitják a szájukat, és beszélnek. Írnak. Filmeket készítenek. Nem hagyják, hogy megfélemlítsék őket barbár fanatikusok. Azt sem hagyják, hogy alulinformált, struccpolitikát folytató nyugati polgártársaik lelkifurdalást keltsenek bennük. Vállalják magukat, vállalják a véleményüket. Annak dacára, hogy nők, ami a világ egyik felében nem sok jót jelent…

Oriana Fallaci arra született, hogy utálják, ez nem kérdés. Még szerencse, hogy ez őt soha nem zavarta különösképpen. Vérében volt az ellenállás, hiszen szülei szegény értelmiségikként harcoltak Mussolini ellen, és maga Fallaci is már kamaszként partizánként kezdte.  Először azért újságíróskodott, hogy orvosi tanulmányait fizetni tudja, de hamar kiderült, hogy ez a pálya az igazi a számára. Haditudósítóként számtalanszor bebizonyította, hogy nem ismeri a félelmet, és ezzel hatalmas hírnevet szerzett magának. Később államfőket, sztárokat, diktátorokat szorongatott meg kínosan, úgy, hogy azok gyakran életük legtragikusabb szerepléseként emlékeztek vissza a Fallaci interjúkra.

Oriana a harctéren

Az éles nyelvű nő tisztában volt vele, hogy tévedni emberi dolog, életében többször átlépett egy-egy izmuson, így gyakran szerzett ellenségeket korábbi barátai körében is. Harcos feministaként indult, majd mégis ő írta meg a drámai Levél egy meg nem született magzathoz című könyvet. Világéletében ateistának mondta magát, élete végén mégis a kereszténységet védelmezte az iszlám nyomással szemben.

Fallaci, amint interjút készít Khomeini ajatollahhal Iránban. Miután Fallaci megjegyzést tett a csadorra, Khomeini beszólt neki, hogy az elsősorban “fiatal és csinos nőknek” készült. Fallaci erre levette.

Szeptember 11 után együltő helyében megírta A harag és a büszkeség-et, amivel saját halálos ítéletét pecsételte meg. Ez azonban már csak azért sem zavarta, mert ekkor már a rákkal küzdött, és nem magát féltette, hanem Európát, a nyugati civilizációt, a zsidó-keresztény értékeket. Indulatból írt könyvében olyan mondatokat fogalmazott meg, amelyeket kevesen mernének kimondani, az azonban vitathatatlan, hogy nagyon pontosan leírta Európa 10 évvel későbbi, azaz mai állapotát. Végül rákban halt meg 2008-ban, miközben az iszlám vallás gyalázásáért perelték. 

Ayan Hirsi Ali élete olyan, mint egy kegyetlen, de nagyon is izgalmas kalandregény. Van benne minden: szökés, üldözés, harc, siker, szerelem. Hirsi Ali Szomáliából menekült a családjával együtt, még gyermekként. Édesapja felvilágosult értelmiségi volt, így nem hagyta, hogy kislányán végrehajtsák a brutális, úgynevezett “női körülmetélést”, azonban amíg ő a börtönben ült ellenzéki tevékenység miatt, Hirsi Ali nagyanyja mégis végrehajtotta azt az ötéves kislányon. Amikor a családfő kiszabadult, a család végül Európába menekült, ahol Hirsi Ali politológiát tanult.  2003-ban a holland képviselőház tagja lett.

Ayan Hirsi Ali és férje

Mikor megvádolták, hogy a menedékjog kérésekor valótlan adatokat adott meg, és az állampolgárság elvesztése fenyegette, lemondott képviselői mandátumáról, ami végül a kormány bukásához vezetett.Ő írta a Theo Van Gogh rendezte, 2004-ben megjelent Submission forgatókönyvét, amiért halálos fenyegetéseket kapott. Van Gogh meggyilkolása óta Hirsi Ali rendőri védelem alatt áll és ismeretlen helyen él. Hirsi Ali ateistának vallja magát, két könyve, A hitetlen és Az engedetlen magyarul is megjelent. Niall Ferguson brit sztárújságíróhoz ment feleségül, akivel van egy közös gyermekük.

És írhatnánk még Taslima Nasrin bangladeshi feminista írónőről, Maryam Namazie iráni emberi jogi aktivistáról, Wafa Sultan  szíriai orvosnőről, akik száműzetésben élnek, azért, mert fel mertek szólalni az embertelen terror ellen. A közös bennük az, hogy saját bőrükön tapasztalták meg az elnyomást, a brutalitást, a terrort, és keserű tapasztalataikból merítenek erőt ahhoz, hogy másokat megóvjanak ezektől. Nálunk a nőket lépten-nyomon (és nagyon helyesen) arra buzdítják, hogy lépjenek fel a bántalmazó kapcsolatok ellen. De hány nő lép fel a bántalmazó kultúrák ellen?