“Nyugodtabb lennék, ha soha nem lenne gyerekük.” – mondta Einstein idősebb fia házasságkötése előtt. Vajon mi táplálta a fizikus borzasztó keserűségét? Két zseni szerelméből nem mindig az születik, amire számítanánk…
1896: a 17 éves Albert Einstein és a 21 éves Mileva Marić – aki az egyedüli lány az zürichi Egyetemi Politechnikai Intézet 6 fős csoportjában – egymásba szeretnek. Mindkettejüknek vannak ragyogó és tragikus tulajdonságai is.
“Babácska” és “Johnny” az esküvőjükön. Ekkor már sok mindenen túl voltak…
A zsidó családból származó Albertet kiskorában lassú felfogású, dyslexia gyanús gyerekként ismerték, aki nehezen tanulta meg az alapvető dolgokat is. (Mai kutatások szerint gyengébb autisztikus tünetei is lehettek.) Kamaszként lassanként már meg-megcsillan tehetsége és zsenialitása, ekkora viszont már vad szabadgondolkodó, és ahogy ő jellemezte magát, “szeszélyes svindler”.
A kis Mileva csipőficammal születik a Vajdaságban, egy gazdag, ortodox családban. A sántító lánykát otthon kényeztetik, taníttatják, és nem hiába: a németet, angolt, franciát anyanyelvi szinten sajátítja el, és a matematikában, festészetben és zenében is igen tehetséges. Felcseperedve rendre olyan iskolákban állja meg a helyét, ahová lányok akkoriban még a lábukat se nagyon tehették be.
Az Einstein-legendának ez a nagy összefoglalása olyan sikernek örvend, hogy a Washington Post az „Év legjobb könyvének” választotta. Egy amerikai napilap – egy németből fordított művet!
“Babácska” és “Johnny” szerelme kitart az egyetemi évek alatt, ha távol vannak egymástól, leveleznek, és 1899-ben gyakorlatilag már együtt élnek, ami akkoriban még elég ritka volt. Együtt vitatják meg a matematikai téziseket, és Einstein legfontosabb munkái gyakorlatilag kettőjük közös termékei. Pár év múlva Mileva teherbe esik első gyerekükkel, de a “svindler” épp Olaszországban üdül saját családjával, és esze ágában sincs visszautazni Németországba, hogy támogassa szerelmét. Mileva családjához utazik, ahol titokban életet ad a kislánynak, akit Alberttel levelezésükben már korábban “Lieserlként” emlegetnek, és akiről Einstein kedvesen fotográfiát kér, ám valójában életében sohasem látja. A kisbabát ugyanis olyan hatékonyan eltüntetik, hogy csak az 1980-as években derült fény arra, hogy valaha létezett, ám további sorsáról semmi biztosat nem tudni. Egyes elméletek szerint örökbe adták Mileva legjobb barátnőnek, mások szerint korán meghalt. A levelekből mindenesetre kiderül, hogy skarlátot kapott, ami miatt Einstein a szellemi képességeket befolyásoló szövődményektől félt.
Talán nem véletlen, hogy a regényíró egyszerre képzelte zseninek és őrültnek az elveszett lányt.
1903-ban végül hivatalossá teszik a kapcsolatukat, és egy év múlva újabb gyermekük születik: Hans Albert Einstein, majd hat évvel később Eduard. Ezeket az éveket közös munka, hatalmas tudományos sikerek és egyre feszültebbé váló családi élet jellemzi, ami a jól ismert Einstein levélbe torkollik: “Lemondasz arról, hogy otthon kelljen maradnom veled; bárhová el kell mennem vagy utaznom veled, (…) befejezed a velem folytatott beszélgetést, ha azt kérem; azonnal kimész a dolgozószobámból vagy a hálószobámból, ha azt kérem” Mileván egyre jobban eluralkodik a depresszió, ráadásul kisebbik fia állandóan betegeskedik.
Mileva és a fiúk
Végül 1916-ban válnak el, hogy Einstein elvehesse unokatestvérét, Elsát. A gyerekekkel magára maradt Mileva ágynak dől, húga Zora ápolja. Ekkor bukkannak fel az első gyanús jelek: Zora rövidesen idegösszeomlást kap, amiből soha nem épül fel egészen, sőt, ez később agresszív skizofréniává fajul majd. (Még szülei házát is felgyújtja.)
Einstein fiaival
A betegeskedő Eduard végül mégis tehetséges, jó tanulóvá cseperedett. Az orvostudományi egyetemre jelentkezett, és pszichiáternek készült. (Rajongott Freudért, még a képét is kitette szobája falára. Maga Einstein egyébként személyesen is ismerte.) Ehelyett azonban húszéves kora körül ő maga szorult pszichiátriai kezelésre: a skizofrénia jelei jelentkeznek rajta. Einstein Mileva “rossz génjeit” okolta, és még jobban megritkította a fiaival való találkozásokat. Eduard innentől élete nagy részét elmegyógyintézetben töltötte, és a kutatók szerint az ekkoriban alkalmazott kísérleti gyógymódok súlyosbították csak igazán az állapotát. (Maga Einstein is a ’30-as években kikísérletezett elektrosokk terápiát okolta fia emlékezet problémáiért.)
Eduard és Albert utolsó találkozása
Páciensek, alaposan lenyugtatva egy korabeli klinikán.
A vég több, mint tragikus: anyja egyik látogatása alkalmával Eduard olyan súlyos rohamot produkált, hogy az rosszul lett, összeesett és agyvérzést kapott. A meglévő állapotát még pár agyvérzés követte és pár hónappal később meghalt. Évekkel később Eduard is agyvérzésben vesztette életét.
Eduard a halála előtt
A regényből nem csak Eduard sorsát, hanem a korabeli pszichiátria thrillerekbe illő világát is megismerhetjük.
Hans Albert látszólag egy Einstein fiúhoz méltó módon indult: tehetséges mérnök lett belőle. Amikor azonban szülei tiltakozása ellenére eljegyezte a kilenc évvel idősebb, szinte törpenövésig alacsony Frieda Knecht-et, apjából mégis a következő sóhaj tört fel: “Nyugodtabb lennék, ha soha nem lenne gyerekük.”
Hans Albert és Einstein, középen a nem kívánt mennyel. Az aggódó szülők még annak is utánajártak, hogy Frieda édesanyjának pajzsmirigy problémái voltak.
Einstein kívánsága majdhogynem teljesült: bár négy gyermekük született, közülük kettő néhány nappal születésük után meghalt. Másodszülött fiúk, Klaus Martin hatéves korában vesztette életét, diftériában. A legtöbb életrajzíró egyetért abban, hogy a kisfiú halála orvosi segítséggel megelőzhető lett volna, ám Hans Albertéknél a Nobel-díjas papa gyanújának megfelelően mégsem stimmelhetett valami fejben, mert a Keresztény Tudomány nevű egyház tanainak megfelelően a beteg kisfiút nem vitték orvoshoz. Végül egyetlen gyerekük érte meg, hogy együtt vitorlázgathasson a nagypapival: Bernhard Caesar.
uhhhh… O.o