Rózsaszín rabszolgaság

Valami megakadályoz benne minket, hogy az eszünkkel gondolkozzunk és a szívünkkel érezzünk. Vígan és önként skandáljuk a Nagy Testvér szólamait, amelyek a médiából áradnak ránk. Kiegyensúlyozottan gurulunk előre abban a vájatban, amit gondosan kiástak nekünk. Ha felülről szórnak egy marék kiflimorzsát, testületileg rárepülünk mind, még abban a pillanatban…

Barátunk, jótevőnk-e nekünk a M****r T*****m? Vagy bármelyik másik multicég? Jó kérdés! Sokszor hallottuk már, hogy Magyarországnak össze kell tennie a két kezét, ha egy multi kegyeiben részesít minket és idetelepíti egy üzemét. Hogy mi lenne velünk A**i nélkül, Ch****let nélkül stb. Akik hány munkahelyet teremtenek, micsoda nyugati kultúrát hoznak közénk. Jótékonykodnak, szponzorálnak, invesztálnak. Ez igaz is. (Aztán vannak olyanok is, akiket lenézni és utálni illik, mint a T***o. Valahogy így szoktuk meg.)

De. De. De. A multicég nem herceg fehér lovon. A multicéget emberek hozták létre és működtetik. Mint ilyenek, erényekkel és gyarlóságokkal egyaránt bírnak. És bármit is kommunikálnak, egy multicég elsősorban mindig a saját és vezetői érdekei alapján működik. Ha véres verítékkel dolgozol, elsősorban értük dolgozol, és csak másodsorban saját magadért. Az ipari forradalom utáni korban a munkások számára még világos volt, hogy össze kell fogniuk az életkörülményeik javításáért. Persze akkor jóval élesebb volt a helyzet: a különböző bányákban és üzemekben gyakran életveszélyben dolgoztak, váltott műszakban, éhbérért, miközben családjuk parányi kalyibákban nyomorgott – ha ugyan volt családjuk. Ha nem volt, egyszerűbb volt az életük, mert munkásszállón is meghúzhatták magukat, és a keresetből csak magukra kellett költeniük. 

Most csak arról van szó, hogy kérik szépen az idődet, az energiádat, a lojalitásodat, a hétvégédet, a jövőre vonatkozó terveidet. Kulturált, kellemes környezetben töltheted az egész napodat, jól öltözött, kedves munkatársak vesznek körül, van számítógéped, finom kávét kapsz, ebédszünetben Facebookozhatsz, az asztalszomszédoddal virtuálisan flörtölhetsz, ha kedved tartja. Éjszaka – ha nem vagy még hulla fáradt – vár a céges parti, céges kocsmázás. Hétvégén csapatépítés. Voltaképpen teljes az életed – nem?

Csak az a fontos, hogy ki ne szállj a mókuskerékből, egy pillanatra se! Ez borzasztóan, nagyon fontos – de miért is? Azért, mert a céged élet-halál harcban áll a többi hasonló céggel, akik hasonló módon szipolyozzák ki az iskolázott, tehetséges fiatalok tömegeit. És az nyer, aki hatékonyabban csinálja. Ezért egyre szorosabban fogja mindenki a gyeplőt. A fiatalok pedig az egyetemről kilépve hosszú sorokban kígyóznak a cég bejárata előtt, elvégre hová máshová mehetnének? Tőkéjük nincs, hogy saját vállalkozást indítsanak, munkanélküliek nem akarnak lenni. A meki pénztár se vonzó, elvégre néhány éven belül azért szeretnének egy saját kocsit, lakást, miegymást… Persze családot is. De azt előbb “meg kell alapozni”. Nem lehet “a bizonytalanra szülni”.

Tehát megy az alapozás teljes gőzzel, de közben megindul a megdolgozás is. Elvégre a céged annyit fektetett beléd: betanítottak, kaptál szép egyenruhát stb, stb… Nem léphetsz le csak úgy. Egyáltalán: minek neked család? Miért akarsz gyereket szülni? Figyelj, mi lebontjuk ezeket a fránya nemi akadályokat! Mi vagyunk a te jótevőd! Velünk szabadon választhatod, hogy ezt választod.

Mert szabad választás van. Főleg a nőknek. Mert ez itt a 21. század. Szabadon eldönthetik, hogy csúcsmenedzserek akarnak lenni, vagy három-, négygyerekes családanyák. Mindenki szabadon választ, világos? Az éjszakás nővérek a traumatológián, a fiatal eladólányok a kisboltban, akik nem tudják eldönteni, hogy a tolvaj után szaladjanak, vagy a pult mögött maradjanak, mert levonják a lopott holmi árát a fizetésükből, az egyetemista, aki tanulás után esténként takarít (mert nem mindenki konzumlánynak megy el) és az alkoholista néni is a földszinten, aki időnként a lépcsőházban alszik, ha nem engedik be a rokonai. (Bár utóbbi lehet, hogy tényleg szabadon választott.)

Szóval érdekes a multicégek részéről ez a marxista jellegű társadalomkritika, hogy le kell bontani a nemi- és társadalmi akadályokat. A marxizmusban ugyanis nekik is volt egy másik nevük: nagytőke. És akkor még őket volt divat démonizálni. Ami nem volt szép dolog, de annyi józan alapja volt, hogy akinek sok pénz van a kezében, annak nagy hatalom van a kezében, és akinek nagy hatalom van a kezében, az jó eséllyel inkább a saját, mint mások hasznára fogja használni azt. Ez nem biztos, de azért nem árt ellenőrizni.

Egy világhírű magyar közgazdász szerint a multikkal való kapcsolatunkban az a probléma, hogy gyakorlatilag Európa összeszerelő üzemeként működünk. Magyarul olyan munkálatok folynak itt, amik nem szakértelmet, hanem olcsó munkaerőt igényelnek, így ha nálunk is olcsóbb helyet találnak a multik, minden gondolkodás nélkül továbbállhatnak gyárastul, mindenestül. Mi viszont cserébe igen nagy árat fizetünk, és ki vagyunk szolgáltatva nekik.

Jó lenne egy kicsit lázadni legalább, egy kicsit visszavenni saját magunkból. Legalább véleményünk hadd legyen. Csak annyi: nem esszük meg a rózsaszín dumátokat.