Könyves csajszis

Karácsonyi fatva – az IÁ halálra ítélte a fogyatékos gyerekeket

dis_child

Mindössze 10 nappal karácsony előtt újabb rémséges üzenetet tartogatott az Iszlám Állam a Nyugat számára: a Mosul Eye jogvédő aktivista csoport tagjai szerint a “kalifátus” iraki és szíriai területein megkezdték a fogyatékos kisgyerekek kivégzését.

Miután egy szaúd-arábiai sharia bíró, Abu said Aljazravi szóbeli fatvát adott ki a Down-szindrómás és más fogyatékosságokkal született gyermekek ellen, az Iszlám Állam a Mosul Eye szerint már ki is végzett 38 egy hetes és három hónapos kor közötti kisbabát, akik nagyrészt saját külföldi harcosaik és a kalifátus területén elvett feleségeik gyerekei voltak.

nacik_iszlamistak

Nettó nácizmus a Közel-Keleten.

mas_down_gyerek

Kislány Down-szindrómával

mas_down_felnott

Felnőtt Down-szindrómával. Képesek megtalálni a helyüket, ha segítenek nekik.

Továbbra is úgy tűnik, hogy idén nem lesz egyszerű karácsonyunk. Volt már egy mészárlás karácsonyi partin, most direkt a legvédtelenebb kisgyerekek kerültek sorra, azok, akiket ilyenkor december végén Nyugaton divat kicsit dédelgetni. (Januárban már nem annyira.) Sajnos előfordulhat, hogy kapunk még néhány nagy pofont, és tovább töredezik a karácsonyi cukormáz.

Nem azért írom, mert ellensége lennék az ünnepnek vagy karácsonynak. A valódi ünnepek mindig azok maradnak, azokat még háborús időben is megtartják, ha máshogy nem, sötétben, bedeszkázott ablakok mellett. De akik ilyenkor Reszkessetek betörők, limited edition karácsonyi alkoholos italok és piros csipkés fehérneműk világában merülnek el, azokat nem értem. 

Címkék: , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!