„A nyomornegyedből jövök, de a nyomor nincs bennem” – mondta erőteljes beszédében a 17 éves Abraham Keita a Nemzetközi Gyermekbékedíj mai átadóján. Keitát az „afgán Malalának” nevezett 14 éves Aziza Rahim Zadával, és a szintén 17 éves, gyermekkereskedelem ellen küzdő puerto ricoi Jeanesha Bou-val együtt jelölték a 100 000 dollárral járó díjra.
Abraham Keita mindkét lánynak gratulált a díjátadón
A libériai fiú öt évesen vesztette el sofőrként dolgozó édesapját a lázadók egyik rajtaütésében. Ezután édesanyjával egy nyomornegyedben élt. 9 éves kora óta tagja a libériai Children’s Parliament-nek. Az ebola járvány idején kezdett aktivistaként kiemelkedni: 2014-ben egy karantén ellenes tüntetésen a kormányerők lelőttek egy fegyvertelen, 16 éves fiút, Shaki Kamarát. A szintén kamasz Keita ekkor elkezdte maga körül aktivista csoportba tömöríteni a fiatalokat, és felvállalta az áldozat családjának képviseletét is, akik így végül legalább anyagi kártérítésben részesülhettek a fiú halála miatt.
Az átadó ünnepségen Abraham Keita Shaki Kamara emlékének ajánlotta a díjat, de megemlékezett a libériai polgárháborús helyzet női áldozatairól is. Tárgyilagosan ecsetelte a polgárháborúk borzalmait, ahol a fiúkat gyakran fegyvertelenül meggyilkolják, vagy elrabolják, és agymosott katonákká teszik őket, a lányokat pedig megerőszakolják. Felhívta a figyelmet arra a megdöbbentő tényre, hogy Libériában a nemi erőszak áldozatainak 90%-a 4 és 16 év közötti gyermek. Emlékeztetett rá, hogy Nigériában még mindig több mint 200 elrabolt lány van a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fogságában, akikről a nyilvánosság a 2014-es intenzív kampányok óta már teljesen elfeledkezett.
Ez is érdekelhet még:
Ebben igazad van, a reakcióm inkább a srácra ment, meg elgondolkodtam, én mivel töltöttem az időm ennyi idősen…
Igen, vannak ilyen emberek, és halnak is meg szép számmal a világ kevésbé szerencsés részein… Bevallom, nekem kicsit visszás ez a Gyerekbékedíj osztó hacacáré: 100000 dollárral kiszúrjuk a szemüket, és továbbra sem teszünk semmit a megoldásért… (Lásd Szíria). 🙁 Szóval egyik szemem sír, meg nagyjából a másik is.
Azta! 🙂 De jó, hogy vannak ilyen emberek! 🙂 De a legtöbbünkben – még ha tudjuk is, mi a helyes út – felnőttként sincs ennyi erő. 😛